Magamról

Saját fotó
Kedves olvasó, ha erre jársz, tudd, hogy minden sort és fotót az életigenlés alkotott, hogy mindig van remény, merj váltani, akár munkát, országot, párt. Ne félj, magadnak mindig ott maradsz Te. Sose vagy egyedül, mindig van kiben bíznod. Akkor meg mi baj történhet. Utazz, szeress, egyél jókat,igyál finom italokat, aztán a többi jön magától.

2013. augusztus 29., csütörtök

Tortas de Aceite, oliva olajos könnyű édesség Sevillából

Sevilla nevezetességei nem csak az épületek, hanem például ez a ropogós, édes,  kekszféle, amit már vagy 100 éve készítenek a városban és környékén. A cukrászdákan és a boltokban készen csomagolva is megvásárolhatjuk, de még egyszerűbb, csak elkészíteni. Sok hozzávalót nem igényel és a reggeli kávéhoz, vagy a táskába útravalónak éppen jó.
A hozzávalók,
1 evőkanál szárított élesztő
6 kanál olivaolaj
12 kanál langyos víz
1 teáskanál só
2 és 1/3 (30 dkg) liszt
ánizs, mandula és nagyszemű kristálycukor a díszítéshez

Egy tálba keverjük el a hozzávalókat, kicsit gyúrjuk is át és hagyjuk legalább fél órát pihenni.
Ha megkelt a tészta, 8 tenyérnyi lapot nyújtunk belőle, szórjuk meg mandulával és a cukorral, majd 230 fokos sütőbe 12-15 perc alatt süssük ropogósra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése